„Itt nem állunk meg!” – üzent a kormány a nyugdíjasoknak
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette, az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, az idén ez már 242 300 forintra emelkedik.
Idén minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumra számíthatnak a nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő emberek.
A családokért felelős tárca nélküli miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban pénteken, az idősek világnapján jelentette be a rekordnagyságú nyugdíjprémiumot. Novák Katalin felidézte Orbán Viktor miniszterelnök reggeli bejelentését, amelynek értelmében nyolcvanezer forint lesz a nyugdíjprémium.
A miniszter kiemelte: azért nyílik lehetőség a megszokott nyugdíjkorrekció mellett nyugdíjprémiumot is adni az időseknek, mert a gazdaság egyre jobban működik, a magyar emberek teljesítménye növekszik. A kiegészítő nyugdíjemelés és a nyugdíjprémium kifizetését követően jövőre a kormány folytatja a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítését – közölte Novák Katalin.
– fogalmazott. Jövőre legalább kétheti tizenharmadik havi nyugdíjat fognak fizetni, de mindent megtesznek azért, hogy a juttatás összege ennél is nagyobb legyen. A miniszter az időseket köszöntve arra biztatta őket, hogy kérjék a koronavírus elleni védőoltást.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt